Hétfülű nyúl egy asztalnál ült, és száraz poharából kortyolt egyet-egyet néha-néha.
Kecsketojás belépett a nyúl irodájába:
-    Most jöttél be? – kérdezte Hétfülű.
-    Igen, nem vetted észre?! – mondta meglepetten Kecsketojás.
-    De. Miért? Baj? – mondta a nyúl.
-    Nem.
Ez után a magas röptű bevezetés után néhány órás csend következett.
-    Menjünk el az Űrbe! – üvöltötte valaki a tömegből.
-    Jó! – mondták egyszerre egymás után.
Az Űr nem volt messze tőlük. Néhány kanyar, sarok, tábla és rendőr után ráleltek.
Csodálatos bűz volt, ilyet ritkán érezni. Miután visszanyerték eszméletüket, feltápászkodtak a földről, bementek. Zene szólt.
-    A mi dalunkat játszzák! – mondta szerelmesen Kecsketojás.
-    Tényleg! Menj, és táncolj valakivel, én addig keresek egy asztalt! – mondta a nyúl, majd megmosta a haját, és már indult is.
De ekkor váratlan dolog történt, minden elsötétült.
Percek múlva valaki kicserélte a biztosítékot.
A nyúl és a tojás leültek egy asztalhoz. Jancsek Klotild jött az asztalukhoz, ő volt a pincért.
-    Mit parancsolnak? – kérdezte.
-    Somfa nyesedéket topronggyal – mondta Kecsketojás.
-    És önnek? – fordult a nyúlhoz.
-    Nekem hozzon offenzilvát! – mondta Hétfülű nyúl. Pedig az offenzilva nagyon ritka rágcsáló. Még hozzá tette:
-    Érti?
-    Persze! Világos mintanap! – mondta, majd elviharzott.
A két őrült egyszer csak észre vette a tranzisztoros pókot. A pók vagy fél órája fojtogatta a bárpincért. Kitartónak mutatkozott. Odaugrottak, és elkezdődött az Űrháború.
Kecsketojás egy adag streptococcust szórt a tranzisztoros pók szemébe. A pókot hirtelen érte a heveny gyulladás. Nem tehetett mást, elkezdett gondolkodni:
-    Én vagyok a tranzisztoros pók! … Akkor én gép vagyok! … Akkor én nem is kaphatok heveny gyulladást! – majd örömében kifutott a tej.
Ezek után kiürült az Űr. Csak Hétfülű nyúl ült egy asztalnál, és száraz poharából kortyolt egyet-egyet néha-néha.