Egyszer volt, hol nem volt, még a Planck-korszakban, amikor a négy alapvető kölcsönhatás is egységben volt, egy neutrínó csillag közepében, ahol tér és idő szingularitásában az anyageloszlás egyenlőtlen volt, élt az Öregisten és nyolc gyermeke. Habár csak a nyolcadik gyermek szépsége és bölcsessége volt tökéletes, minden gyermekét egyforma hővel szerette az apa. De nem így voltak egymással a testvérek, mert heten igencsak nem szerették a nyolcadikat. Önhittnek, beképzeltnek tartották, s ezért apjuknak folyton csak panaszkodtak róla. Látta ám az Öregisten az irigységet angyalarcú gyermekein, s látta, hogy nyolcadik fia inkább világgá menne, minthogy rosszat mondjon a többiekre, ezért így szólt hozzá:
- Fényességed túl erős testvéreidnek, de éppen megfelelő, hogy bevilágítsd a Mindenség legsötétebb rejtekeit is. Ne félj semmitől, mert csak addig leszel távol, míg egy lélegzetem tart. Mikor újra beszívom a levegőt, visszatérsz hozzám, és szívem forró szeretetében újra eggyé leszünk mindannyian. Most menj, és láss világot!
Aztán megölelte, megcsókolta, és olyan erősen lökte el magától, hogy annak nyomait még ma is érezni a kozmikus háttérsugárzásban. Az Öregisten szíve majd beleszakadt az elválásba, s szeretetének hője csökkenni kezdett. S egészen addig hűlt, míg a fényesség el nem szakadt az anyagtól, s a Világegyetem átlátszóvá nem vált.
De a hét testvére továbbra sem nyughatott! A sötétség hercegének gúnyolták, s bármerre is járt a világban, rossz hírét keltetették. Hazugnak, árulónak kiáltották ki, mert elhagyta öregapjukat. S hiába is hozott fényt a Mindenség bármely sarkába, bármit is világított be, az hamis káprázatnak mondták.
[...]
Források
2013. június 25.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Planck-korszak
http://www.ekgy.hu/files/audio/bibisk2/20101018_Lucifer_szemelye_es_bukasa.pdf
http://cosmo.supernova.hu/mikro.htm
