-    Mióta nem eszel húst?
-    A balesetem óta… úgy másfél éve.
-    Mi történt?
-    Elütöttem egy szarvast… szétzúzta az egész kocsit… majdnem ott maradtam.
-    Oh…
-    Láttál, te már élő szarvast? Fenséges és csodálatos! Ahogy mozdul, ahogy rezzen… Kiugrott elém. A szemembe nézett, és én már nem tudtam elkerülni az ütközést.
-    Sajnálom… Tojást és tengeriherkentyűket sem eszel?
-    Most azt hiszed, a látvány miatt undorodom a hústól? Azért mert a fejemben él a vér friss szaga? A szétnyílt test látványa? Tévedsz. Elájultam mielőtt a mentők kiértek. 3 napig feküdtem eszméletlenül. Azóta ha húst eszek, fájdalmat érzek.
-    Fájdalmat? Milyen fájdalmat?
-    Sokáig gondolkodtam, mi lehet, honnan jöhet. Arra az őrült gondolatra jutottam, hogy a hús fájdalmát érzem… Érzem azt, amit az a lény érzett, amikor megölték. Érzem, ahogy átvágták a torkát, ahogy kifolyt a vére. Érzem  rémületüket, ahogy a forró vízbe dobják. Ismerem az utolsó érzést, amit felszakadt bennük, amikor meghaltak. Érzem a félelmüket. Ahogy a rák hersen a fogaim között, abban a pillanatban tudom, milyen az utolsó sikolya…
-    Pszichiáternél voltál már?
-    Nem tudtuk megoldani. Ezért inkább nem eszem húst…