nem fakad boldogság szavadból
szívembe maró savat öntesz
zakatoló, üres téglapor
mélabú, örömtelen könnyek

seb, amit folyton piszkálsz,
és pillanatra sem hagyod
pihenni
az vagy nekem, mint testnek
egy hányingerkeltő
holmi

rosszul vagyok tőled,
de már nem félek attól,
sistergő, undok nyelved
szívem húsába karmol

nyugodt vagyok és boldog
mosollyal őrzöm e kincsem
inkább átnézek rajtad,
mert így csak töröd a fényt