egy csodás kopasz madár
ül, reszket az ágon,
azt kívánja rögvest
süljön grilles lángon
 
sanyarúan lenéz
a barnuló csirkékre,
lenne ő is boldog
emberek ebédje
 
de túl magasan csücsül
nem lát oda senki
nem fogja őtet már
soha senki enni
 
könnyezne, ha tudna,
szomorún rikoltna:
vegyél észre már!
Sanyi, Pista, Olga!
 
ki emlékszik arra,
hogy került a fára?
egykor fényes bőre
száradt, csúnya sárga
 
az eső is megered,
feje félre nyaklik.
ezt a hülye verset,
én írtam, a Sablik