Élt egyszer egy sárkány, aki legyőzhetetlen volt. Mikor már az egész világ félelemben hevert a lábai előtt, meghallotta, hogy él egy mester a világ másik sarkában, aki nem hódolt be ereje előtt.
Éjt nappallá téve repült a sárkány, hogy megleckéztesse a mestert. Ahogy sötét árnyéka elsuhant a városok felett, minden elnémult. Ahogy szárnysuhogását meghallották a mezőkön dolgozók, jajgató sírásban törtek ki.
Egy nap aztán a sárkány megérkezett a mesterhez.
Hatalmas csapásaival felkavarta a port, úgy szállt le a csendesen üldögélő mester elé.

-Jöttem, hogy behódolj nekem! - dörögte ellenkezést nem tűrő hangon a sárkány. De a mester meg sem moccant. Még a szemét sem nyitotta, hogy megnézze magának ezt az udvariatlan bestiát.
-Borulj le előttem, vagy fájdalmas halálod lesz! - sziszegte egészen közelről, kígyó mód, a mester fülébe a sárkány. De a mester csak annyit mozdult, mintha egy ostoba legyet akarna elzavarni a feje közeléből.

Nagyon mérges lett ezen a sárkány, és éles karmával a mester karjába vágott. Vagyis csak akart! Mert ahogy a karma a mester bőréhez ért, úgy törött el, mint száraz nád a viharban.
Ezen aztán még inkább feldühödött a sárkány, és hatalmas tűzcsóvát fújt a mesterre! De amaz olyat szippantott orrával, mintha édes illatú akácfa erdőben járna, s a lángot mind elnyelte magában.
Most már aztán igazán elege lett a sárkánynak, és hatalmasra táttota a száját, hogy egészben kapja be a mestert! De ekkor a mester is kitátotta a száját, és ő maga nyelte le a sárkányt egészben, szőröstül, bőröstül.

S mivel azóta egyetlen ember sem ment el a világ másik sarkába, hogy meglátogassa a mestert, azóta is félnek, hogy a sárkány egyszer majd visszatér.