-    Mindjárt megvan! – mondta ő.
-    Már csak ezt kell átugrani.
-    Ezt? Na ne röhögtess! Ezt – mutatott lefelé – simán átugrom – mondta a másik.
-    Nehogy elszúrjuk, ha már idáig eljutottunk! Már csak pár lépés, és rátalálunk! – üvöltötte a pusztába.
-    Ugorjunk együtt! – szólt a másik.
Majd levetették magukat a mélybe.
-    Neked, hogy tetszett, Hétfülű? – kérdezte Kecsketojás.
-    Nekem?! Nem tetszett. Amikor először hallottam, még elment, de most így hetedszerre, nem igazán tetszett – válaszolt a nyúlt.
-    Nekem az a véres rész borzolta fel az idegeimet, amikor az a másik tojásrántottát csinált! – borzongott Kecsketojás.
Még váltottak egy-két szót, majd könnyek között búcsúztak egymástól a tóparton.
Másnap telefoncsörgésre ébredtek.
-    Csörr, csörr!
-    Ki az?! – kiáltotta Hétfülű, s próbálta álmosságát leplezni.
-    Én! – mondta egy recsegő hang.
-    Üdvözlöm! Mit parancsol? – kérdezte udvariasan, bár még egy kicsit a zöld kádra gondolt.
-    Szeretnék önöktől találkát kérni egy ügyben!
-    Ügyben! – rikoltott Hétfülű, s felébresztette a társát.
-    Mikor és hol? – kérdezte izgatottan.
-    Pontosan! Így gondoltam én is. Akkor viszlát! – mondta, majd letette a kagylót az ismeretlen hang.
-    Ki volt az? – kérdezte Kecsketojás, miután megverte az álmosságot a szemében.
-    Én – válaszolta a nyúl.
-    Elég jól elbeszélgettél veled.
-    Nem úgy! A neve Én.
-    De hülye neve van! – s elkezdett kacagni.
-    Jó, de most siessünk.
-    Miért? Mikor és hol találkozunk? – kérdezte tojás.
-    Igen. Úgyhogy siess!
Gyorsan összekapták magukat, és sikerült nekik mikorra holba érni. Már messziről kiszúrták a zakós, bermudás, sísapkás, uv-zöld zoknis, görkorcsolyás nőt.
-    Ön az? – lihegték egyszerre tátva maradt a szájuk.
-    Igen. Én.
-    Örvendek. Egyáltalán nem így képzeltem el.
-    Ó, köszönöm! – mondta, majd bekapta az utolsó falat falat.
-    De most térjünk a tárgyra!
-    Jó, térjünk! – mondták, majd rátértek a tárgyra.
-    Szerezzék meg nekem Időapó vasfogát!
-    Miért?
-    Csak.
-    Jó. Tehát mennyit füzet?
-    Hát. Itt van, mondjuk, két spirál.
-    És? Csak ennyi?
-    Na jó, az egyik négyzethálós – mondta Én.
-    Akkor rendben! Mennyi időnk van rá?
-    Tíz… - mondta, de a szavába vágott Kecsketojás.
-    Nyissz!
-    Tíz év! – folytatta a perszóna.
-    Jó, rendben. Ugyanitt tíz év múlva! – mondták majd hazamentek.