Két csillag ugrott a Földre.
Más helyre, de azonos időben.
Kalandot kerestek, s leltek,
ahogy egymásba többször
beleszerettek.

Számtalanszor, sokféle mód
vágyta egymást tünde s kobold,
faun és nimfa...
Nem volt soha két egyforma
szerep,
szerelmi gőzt eresztő szívszelep!

A mese és képzelet
szabott csak határt!
De mint olyat,
egyszerűt, könnyedét, lazát!
Hol túlvilágon, tengeren vagy várfokon,
esetleg felhőn állva vártak.
Mégis mindig,
mindig egymásra találtak!

Ármány és hazugság
sem állta útjukat.
Ki szerelmes történetet ír,
olvas vagy kutat, 
csak e két csillag arcait látja,
ahogy időn, téren át
a kaland a kalandot váltja!
Mert nem győzte le őket soha semmi!
...bolond vágy hajtotta testek...
Örökkön-örökké szerelembe estek.

Játszottak egymással
gazdagot, szegényt,
árva leány, legkisebb legényt,
elvarázsolt békát, buta királynőst,
fejlevágóst, bosszúst, csalfa szeretőst...
Ezernyi történet, legenda és mese!
Senki nem tudná lejegyezni se,
min átszerette egymást a két csillag!
Hogy így adjon az embernek,
reményt, hőst s álmokat...

De a fénylő pontok végtelen játékát
más csillagok is ámulva-bámulták.
Az Univerzum ugyancsak tapsolt!
Örömmel nézte a szerelmi karambolt.
A Világ, a Mindenség, a Fokozhatatlan
boldogan csendülte: Minden ezért van!

A Földön egymást meglelő szikrák,
megfejtik, mutatják a teremtést titkát.

Hisz édes ábránd, talmi látomás.
Nem volt itt egyszer sem egymásra találás.
Nincs itt mese, varázslat vagy csoda.
A két csillag Egy.
így nem is vált el soha.