étteremkritika

Jó uram, Sir Lancelot!
 
Udvarod hajdan volt dicső fénye, minek hírére magunk is meglátogattunk, fakulni látszik! Ennek okságát most megmondom néked.

Cselédeid szemrevalóságához kétség nem férhet, ahogy az illendőség tudománya sem érintheti őket! Habár érkezésünknek napokkal előtte hírét adtuk, hiábavaló fáradalom volt részünkről. Cselédeid mérhetetlenül várakoztattak minket kapud előtt.  S mikor végre asztalinkhoz udvartartásod szépen öltözött ifja kísért volna, ő fel nem ismeré minket, s nevünket rosszul mondá.

Az asztaloknál szorgoskodó szolgálólányaid karjaiban rejlő erőt ugyan néhány férfi is irigyelné, de nyelvük is majd’ olyan erős, mint karjuk!  Szavuk szúr, szisszen! Alázatot csak hangos mérgünk után kaptunk.  Aranyunkat s maradékunkat, mit köszönettel kellene fogadniuk, orrukat felemelve, kelletlenül vették magukhoz!

S mikor szükség tört ránk, messzebbre is gyalogoltunk volna, hogy megfelelő helyen adhassuk módját! Mert árnyékszékedet túlságosan zártnak és szűknek találtuk.
Így bár étkeid és boraid gazdagok voltak, éheznünk, szomjaznunk nem lehetett, királyságunk pont váradban, hol leginkább kellett volna, nem éreztük.

Neked szerencsét kívánunk! Jóság és tisztelet lakjon nálad hosszan és gazdagon! Azonban adományainkra, látogatásunkra többet ne számíts.
 

IV. Henrik, a vendég