Ahhoz, hogy tudjuk, hová tartunk, tudnunk kell, honnan jövünk… Ezért a magyar szív történetét a honfoglalás előttről kell indítani. De oly kuszák és szövevényesek fellelt emlékeink, hogy biztosat senki nem állíthat jelenleg arról, hogyan is keveredtek ide a honfoglaló magyarok. Annyi bizonyos, hogy kelet felől érkeztünk a Kárpát-medencébe. A rengeteg adat, amit a történészek pro és kontra felvonultatnak, könnyen összezavarja az érdeklődőt. Néhányan talán Glatz Ferenccel, Széchenyi-díjas magyar történésszel értenek egyet, aki A magyarok krónikája 1996-os kiadásában még ezt írta: „A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában.” Néhányan pedig mélységesen meg vannak győződve, hogy a magyarok a Szíriuszról, vagy legalább a Marsról származnak. (Ez utóbbit, persze, főként az amerikaiak terjesztik a második világháború során kivándorolt magas intelligenciájú és különleges nyelvű tudósaink miatt.) Meggyőződésem, hogy az igazság, mint mindig, valahol a kettő között van. Ennek tükre leginkább Attilát, a hun királyt, körülölelő legendákban lelhető fel:
„Attila az európai hunok utolsó és leghíresebb fejedelme. Birodalma Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt. Mind a Kelet-, mind a Nyugatrómai Birodalom rettegett ellenfele volt. „ „Attila korának történelmi háttere nagy hatással volt a később róla kialakult képre: a Nyugatrómai Birodalom végső éveiben összeütközései Aëtiussal (akit gyakran az „utolsó rómainak” neveztek), és kultúrájának – európai szemmel nézve – furcsaságai is segítettek Attilát a vérengző barbár és minden civilizáció ellenségének szerepébe állítani. Ennek megfelelően majdnem minden nyugat-európai művészeti alkotásban így tűntették fel.” „Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művében, mely nagyrészt Priszkosz rétor (keletrómai diplomata, történetíró. 448-449 körül egy követség tagja Attila udvarában) leírásaira alapoz. Ő szimpatikus portrét fest Attiláról, bölcs és kedvelt vezérként.” (Wikipedia) Ha objektivitást keresve a hunok nyomait kutatjuk, Belső-Ázsiába lyukadunk ki. „A "hun" szó mongol nyelven annyit jelent, mint "ember".” „ A Kr. előtti IV. századi kínai forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel szemben a kínaiak változó sikerrel harcolnak.” (Kiszely István: A magyar nép őstörténete) Mielőtt nagyon belekeverednénk a nevekbe, számokba, dinasztiákba szeretném tisztázni, hogy mindezt azért tartom nagyon fontosnak, mert az időszámításunk előtti IV-V. században született meg Kínában a Huang Di Nei Jing, amely a rendszerbe fogott orvoselméleti dolgozatok gyűjteménye, ami a hagyományos kínai orvoslás alapjait képezi. (A hagyományos kínai gyógyászat története) Ehhez az összetett gyógyítói ismerethez a hunok is hozzájuthattak, hiszen Kínában a Qin-dinasztia, majd az azt követő Han- és Jìn-dinasztia uralkodása idején bekövetkező virágzásnak a hunok i. sz. 316-os hódítása vetett véget. (Wikipedia)
Vagyis a módszerrel, mely az embert energetikai rendszerként, holisztikus szemlélettel gyógyítja, melyet a nyugati orvoslás csak most kezd el megérteni és elfogadni, melyhez valódi, szeretetteli emberismeret szükséges, már Attila népe is rendelkezhetett.
Ennek a módszernek a megértése és alkalmazása olyan gondolkodást feltételez, mely az akkori európai szemnek furcsább és idegenebb lehetett, mint a mainak. De talán nem véletlen, hogy a római Onogesius úgy nyilatkozott, inkább lenne szolga Attilánál, mint úr és gazdag a rómaiaknál. Priszkosz elmondása alapján így őrizte meg Jordanes leírása Attila képét: „Elhatározásaiban szilárd, könyörgésre engesztelékeny és kegyelmes azokhoz, kiket egyszer hívei közé számított.” (Kiszely István: A magyar nép őstörténete) A magyar szív történetében Balassa Imre ezt írja:
„Régi krónikák tanúbizonysága szerint a magyar természetből hiányzott a kegyetlenség ösztöne. A magyar pogány, bálványimádó, népeket hódító, félelmetes hírű kis nép volt. De a magyarok kegyetlenkedéseiről nem maradtak fenn bizonyságok. Amikor a vereckei szoroson át birtokba vették hazánkat, meghódították az itt lakó kicsiny néptöredékeket, mert azok nem is voltak alkalmasak arra, hogy államot alkossanak. Hitvány kis- törzsek, állati sorban sínylődő, zagyva, korcs nyelvet beszélő pásztorcsordák voltak ezek és mikor meghódoltak Árpád népe előtt, a büszke hódító hadak meghagyták őket békességes munkájuk mellett, nem bántották, nem sarcolták, nem irtották a kor véres erkölcse szerint.” A történelmet mindig az emlékező alakítja, így más népek megmaradt írásait aligha használhatjuk objektív információként, hogy történelmünk alapját képezzék.
Egyetlen dolgot tehetünk, ha a múltunkról van szó: A szívünket vizsgálva eldöntjük, melyek azok a történetek, legendák, amiket szívesen tovább adnánk gyermekeinknek. A hunok, ahogy nevük is mutatja, igazi emberek voltak. Történelmi leírások bizonyítják a hun király, Attila emberségét. A szeretet őseink vérében folyt. Mi innen számítjuk a magyar szív történetét.
Megjelent 2012-ben a www.adomanyplaza.hu oldalon.
