Parolát ad a nyúl rég látott teknősnek:
- Bocsáss meg nekem, nagyképű emlősnek!
- Felejtsük el –mondja a teknős is lassan,
de a barátkozásba verseny kürtszó harsan:

Tessék, lássék, fussék, kinek lába vagyon!
Hosszú táv ez biza, úgy hívják: Maraton!
Elkophat a körmöd, elzsibbad a lábad!
Olyan ne is kezdje, ki könnyed elfárad!

A nyúl cinkosan néz. Megpödri a bajszát:
- Teknős komám, mit szólsz? Egy baráti hajszát?
A teknős mosolyog, lemondóan legyint:
- Sosem változol meg. Legyen kedved szerint!

Felállnak vonalhoz. Melegek az izmok.
A nyúl sprinttel indít, a teknős lazán cammog.
Fut a szőrös emlős, ahogy ina bírja,
de a versenyt mostan nem az izom vívja.

Ó, a drága nyúl, pamacsos, bohókás,
elkerülte figyelmét a versenykiírás.
Mert a versenyzők most élethosszig futnak,
s bírók azt nézik meg, így majd meddig jutnak.

Szegény nyúl bár futott, ahogyan csak tudott,
tíz évnél messzebb sehogyan sem jutott.
Bezzeg a teknős! Lassan ment, de tovább!
Páncélján hordta már egy félévszázad porát.

Békésen bandukolt, s mikor elhagyta a nyulat,
szerencséje miatt áldotta az Urat!
Mert a nyugodt ideg igen nagyon ritka,
pedig ez a hosszú, boldog élet titka.