- Vajon miért nem lehet csak a boldogságban létezni? Tévedés azt hinni, hogy megunnánk, hisz a boldogság épp úgy hullámzik, mint minden más... - morfondírozott a sötét égboltba bámulva a vándor. Szájából egy szál fű integetett az ég felé.

A szivárvány szemű a tisztás szélén feküdt le. Nehezen aludt el, mert élénken élt benne a szomorú látvány, ami a fák között fogadta. A rozsdás holmik, a szétdobált kacatok elcsúfították, megmérgezték a valaha pompázó Öreg-erdőt.
Éjjel zajra ébredt. Lassan átfordult hasára, és egy óvatos gyík fürgeségével egy óriási gyökér takarásába kúszott. Köpenye csuklyáját fejére terítette, hogy szeme ragyogása ne árulja el jelenlétét. A fák között apró lények sétálgattak kacarászva. Lassúnak ható, döcögő lépteikkel határozottan haladtak a gyökerek kusza tengerében. Mikor kiértek a tisztásra, hangos szeretet teli üdvözlő kiáltásokba kezdtek. Olyan erővel köszöntötték egymást, mintha több mint ezer éve nem látott ezer éves cimborák lettek volna. Kurjantgatásaik lassan ritmusba kerültek, majd összehangolódtak egyetlen óriási üdvözléssé, melybe beleremegett minden fa Öreg-erdőben. Ezután tüzeket gyújtottak. A meleg fény körül sertepertélt a döcögők apraja nagyja. Volt, aki az erdő gyümölcseit sütötte a lángok felett, volt, aki mesélt, a régi idők összejöveteleiről, és volt, aki különleges, húros hangszerével vidám dallamot játszott. De mind közül legérdekesebbek azok voltak, akik a zenére táncolva járták a tisztást és az erdőt, hogy a legnagyobb tűz mellé hordják a szétdobált lomokat, szemetet. Mikor a kupac már olyan hatalmas lett, hogy a legmagasabb szerzet is alig érte fel tetejét, minden döcögő odasereglett. A legidősebbnek kinéző erdei lény csendre intette a többit, megköszörülte torkát, majd fennhangon így szólt:
- Drága barátaim! Adjunk hálát az Égnek, hogy ily sok ajándékkal halmozott el minket idén is! Köszönjük meg bőkezűségét azoknak, akik szertehagyták e javakat, hogy most is, mint minden évben egyszer, összegyűlve, közösen, örömmel használjuk fel őket! Hogy az így talált kincsekből játékokat, díszeket és öltözékeket készíthessünk magunknak! Ezennel megnyitom hát népünk ez évi Dínom-dánomát!
S ahogy e szavakat kiejtette, üdvrivalgásban törtek ki a nemzettség tagjai. A muzsikusok rázendítettek, és hatalmas vidámság közepette, a felhalmozott holmikat elkezdték csoportosítani, szétválogatni. De a mulatság akkor kezdődött igazán, amikor az első kacatok újjászülettek, átalakultak a szorgos kezek alatt. Hangosan nevettek egy-egy vicces fejfedőn, vagy elismerően tapsolták meg, aki egy szellemes, újszerű felhasználást mutatta meg egy ócskaságnak.
A vándor ámulva nézte, hogy a dolgos kis nép szeretete, jókedve nyomán az erdő megtisztul. A fák, a bokrok, az apró növények szinte hallhatóan lélegeztek fel, ahogy a szemét felhasználásra került. A levelek kisimultak, és ragyogni kezdtek a sötétben.

Hirtelen, mintha dróton húzták volna, a tisztás szélén ült fel.
- Csak álom volt – még mindig kóválygott attól az erős pozitív energiától, amit a döcögők sugároztak magukból. De a látvány kijózanította, mikor tekintetével körbe járt a tájon. Az erdő széle még mindig egy elhagyatott zsibvásárra hasonlított. A nyomokból jól látszott, az erdei gondoskodók már évek óta nem tartották hagyományukat…