Az egykerekű kerge kecske, aki nem volt kivilágítva


Egyszer utaztam a rózsíszínű, kétkerekű villamoson. Mellém ült egy egykerekű kerge kecske. Mivel nem volt kivilágítva, megszólítottam:
- Hogy van, mint mindig, Bekecske?
- Ön is ezzel a járattal utazik? - kérdezte.
Én nem válaszoltam, mert a törpepapagájok újra bömbölték az ébresztőt, és én felálltam Bekecske mellől:
- A pacsulivirágbimbós édasanyád áldjon meg tégedet! - búcsúzott el tőlem anyámat emlegetve.
- Boldog új évet! - mondtam, s leszálltam a húsvéti különbuszról.
Mentem az úton, mikor szembe jött velem egy irányítótorony nagyságú távirányító.
- Én is jól vagyok! - köszönt, ezzel utalva foglalkozásomra.
- Köszönöm, de nem dohányzom - válaszoltam, és otthagytam kétségek között.
Betértem egy üzletbe, amire ez volt kiírva: "Varjúbimbó és törpeszütyő".
Mikor már bent voltam, észrevettem, hogy nem látok. Sötét volt. Meggyújtottam a törpefeszültséget. És akkor világos lett. Egy csillárbolt volt, amibe beléptem. Ott aludt a csősz a sarokban, és vigyázott a varjúbimbókra és törpeszütyőkre. Míg én nézegettem a fonyadt, világító teheneket, hallom, a csősz éppen a hátam mögé kerül, és meg akar kínálni pácolt bálna hússal. Én elutasítottam kedvességét. Mivel a Mikulástól kapott törpefeszültség-mérőm azt mutatta, hogy a varjútojások kikeltek, én elindultam hazám felé.
Míg a varjúk kacagását látni a föld alatt, és míg a törpeszütyők hangját hallani a fák mögött, addig - de csak addig! - járni fog a rózsaszínű húsvéti különjárat, amire egyszer felszálltam, és mellém ült egy egykerekű kerge kecske, aki nem volt kivilágítva.