Már Dvorjăk Új világ első taktusánál felébredt. Könnyeden pattant fel fekvőjéről, hogy vékonykeretű, négyszögletes ablakán kifelé bambulva nyújtózkodjon egyet. A szemközti épületről egy óriási szem meredt rá. A nagyfelbontású képen minden pillát meg lehetett számolni, a köztük lévő űr centiméteres volt.
- Undorító csökevény… Szőr… az emberi szem körül… Van még, aki ezt szépnek látja? Olyan ritkás, mintha beteg lenne… - gondolta, mint minden reggel, amikor meglátta Libertas városának a gyermekvállalásért folytatott propaganda eszközét.
Néhány fitt-jóga mozdulattal bemelegítette izmait, majd fertőtlenítette magát. Reggeliként egy mentolt szívott el konyhapárkányán, amit fehérje sűrítménnyel öblített le. Táskájáért nyúlt, tegnap este lazán dobta az asztalra, felborítva szerepnélküli fűszertartóját is.
- Öt – húzta fel szemöldökét, amikor a táska zsebéből kivette az üres bioSped-patronokat. Ahogy kezén számolt, arcán szinte egész tegnapja végig játszódott. Mikor kisujját is kinyújtotta, ajkát lebiggyesztette.
- Sok – általában kettőt, maximum hármat szokott felhasználni a NaturChemical high-position termékéből, de tegnap Valentina-nap volt, a nyílt szerelmeskedés napja. Az asztalnak támaszkodott, és még egy mentolra gyújtott. Kaján mosolyra csúszott szét arca, amikor felidézte azt az öt egypetéjű ikerlányt, akik miatt az utolsó spedet szippantotta be.
A füstszál kígyózó tánca közben gondolatai észrevétlen mosódtak át az intézendő ügyekre.
- Tulajdon- és birtokhivatal… Szolgáltatás Adminisztráció… Büntetés Iroda… - duruzsolta félhangosan, miközben már fuszekliját húzta magára. Néha az volt az érzése, Libertas politikájához tartozott, hogy a hivatalokat kilométerekre helyezzék el egymástól. Az elkényelmesedés ellen rendelkezhettek így valamikor, csak kifelejtették a számításból a személyszállítógépek eladás növekedését az energiahordozó-válság idején.
- Na, az is egy vicc volt – bosszankodott hangosan. Mindenki meg akart szabadulni a szállítóktól, szinte ajándékba adták őket gyártótól függetlenül. Persze a hullámvölgy végén előkerültek a titkos adukártyák, az északi energiamezők. Az ablakhoz ment, hogy a kereten lógó légmérőt megnézze. A szennyezés épp a határérték alatt, a nyomás, a hőmérséklet és a pára pedig már hónapok óta nem változott. Kicsit megkocogtatta, hátha a műszerrel van gond. Majd legyintett. Minden reggel eljátszotta ezt.
Visszament a komódhoz, hogy öltözködését folytassa. Szerette a munkaruháját. Nemcsak kényelmes volt a kezeslábas, de biztonságérzetet is keltett, ahogy második bőrként ráfeszült szálkás izomzatára. Ráadásul – a formatervezőknek köszönhetően - erőt és tekintélyt is sugárzott.
- Hiába. Az ügynökség nagyon tud – igazította el nadrágszárát, hogy könnyen húzhassa rá az ügyintézőknek készült speciális futányt. Utoljára ellenőrizte még, minden intézéshez szükséges irat és papír bent van-e a táskában. Mielőtt légszűrőjét magára vette, megérintette a vízió-panelt. Indulás előtt mindig lefuttatott néhány régi eladásnövelő rövidfilmet. Immunizálta magát az utcán burjánzó befolyásoló szenny ellen.
- Tipli – kódolta be ajtaját a folyosóról, majd beletekerte maszkjába a napi első spedet.

(megrendelő: NaturChemical, téma:  bioSped /spot #1)
Zaj zizgés, mintha a vízió-panel nem kapna értelmezhető jelet. Majd erős vakuvillanás kezd. Mire az ember szeme újra felfogja a fényeket, egy ügyintéző mellett három szuperszépség pózol. Rövid vágásokkal az agyban egymásra mossa a csinos lábakat, ajkakat és az ügyintéző öltözékét, mely klasszikus uniformisnál több, hiszen évtizedek alatt a társadalmilag elfogadott korlátok nélküliség szimbólumává nőtte magát. A villámgyors snittek kétharmadánál egy vakuzás után bevillan a NaturChemical logója, majd az ügyintéző maszkja premier plánból, ahogy beteker egy bioSped-patront. Végül az egészet erős fény égeti a néző szemébe. A tíz másodpercet monoton kántálás kíséri: a legjobb, a legtökéletesebb, az erő, a gyorsaság, elérhető. A meggyőző végén a vízió-panel kikapcsol.