Egyszer volt, hol nem volt, a holocénen túl, amikor még a vízimajom volt az úr, a Hold sötét arcával nézett a Föld felé. Fekete lyukként tátongott a Nap mellett az égen. Egyik reggel azonban egy furcsa álomra ébredt. Álmában gonosz mostohája volt gyermekének. Keserű könnyeivel itatta, s kedves barátainak húsával etette őt. Homlokáról letörölte az ősi jeleket, és megfosztotta minden édes ábrándjától.  Helyette új, félelmekkel és soha nem múló vágyakkal teli képzeletet adott neki.
A gyermek ökölbe szorított kézzel üvöltött fájdalmában. Toporzékolt, ordított, s a Hold sötét arca elégedetten mosolygott ettől.
Azon a reggelen, mikor erre az álomra ébredt, a Hold nagyon bánatos lett, s szomorúságában átfordult a másik oldalára.
Úgy tartják, ha a Nap fényesebben süt majd az égen, begyógyul majd a sötét arc nyoma is, és a rossz álom végleg véget ér.

2013. április 8.

Jelenleg a Negyedidőszak Holocén korban vagyunk. A vízimajom elmélet szerint 4-8 millió évvel ezelőtt (Harmadidőszak, Miocén kor), a csimpánzoktól történt „elválás” után, de még az Australopithecus-félék megjelenése előtt, 1-2 millió évig részleges vagy teljes tengeri életmódot folytattak őseink.

Vízimajom-elmélet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzimajom-elm%C3%A9let

Ember:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ember

Földtörténeti korok:
http://www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/FoldToKo.htm

Ahhoz, hogy tudjuk, hová tartunk, tudnunk kell, honnan jövünk… Ezért a magyar szív történetét a honfoglalás előttről kell indítani. De oly kuszák és szövevényesek fellelt emlékeink, hogy biztosat senki nem állíthat jelenleg arról, hogyan is keveredtek ide a honfoglaló magyarok. Annyi bizonyos, hogy kelet felől érkeztünk a Kárpát-medencébe. A rengeteg adat, amit a történészek pro és kontra felvonultatnak, könnyen összezavarja az érdeklődőt. Néhányan talán Glatz Ferenccel, Széchenyi-díjas magyar történésszel értenek egyet, aki A magyarok krónikája 1996-os kiadásában még ezt írta: „A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában.” Néhányan pedig mélységesen meg vannak győződve, hogy a magyarok a Szíriuszról, vagy legalább a Marsról származnak. (Ez utóbbit, persze, főként az amerikaiak terjesztik a második világháború során kivándorolt magas intelligenciájú és különleges nyelvű tudósaink miatt.)  Meggyőződésem, hogy az igazság, mint mindig, valahol a kettő között van. Ennek tükre leginkább Attilát, a hun királyt, körülölelő legendákban lelhető fel:

  „Attila az európai hunok utolsó és leghíresebb fejedelme. Birodalma Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt. Mind a Kelet-, mind a Nyugatrómai Birodalom rettegett ellenfele volt. „ „Attila korának történelmi háttere nagy hatással volt a később róla kialakult képre: a Nyugatrómai Birodalom végső éveiben összeütközései Aëtiussal (akit gyakran az „utolsó rómainak” neveztek), és kultúrájának – európai szemmel nézve – furcsaságai is segítettek Attilát a vérengző barbár és minden civilizáció ellenségének szerepébe állítani. Ennek megfelelően majdnem minden nyugat-európai művészeti alkotásban így tűntették fel.” „Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művében, mely nagyrészt Priszkosz rétor (keletrómai diplomata, történetíró. 448-449 körül egy követség tagja Attila udvarában) leírásaira alapoz. Ő szimpatikus portrét fest Attiláról, bölcs és kedvelt vezérként.” (Wikipedia) Ha objektivitást keresve a hunok nyomait kutatjuk, Belső-Ázsiába lyukadunk ki. „A "hun" szó mongol nyelven annyit jelent, mint "ember".” „ A Kr. előtti IV. századi kínai forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel szemben a kínaiak változó sikerrel harcolnak.” (Kiszely István: A magyar nép őstörténete) Mielőtt nagyon belekeverednénk a nevekbe, számokba, dinasztiákba szeretném tisztázni, hogy mindezt azért tartom nagyon fontosnak, mert az időszámításunk előtti IV-V. században született meg Kínában a Huang Di Nei Jing, amely a rendszerbe fogott orvoselméleti dolgozatok gyűjteménye, ami a hagyományos kínai orvoslás alapjait képezi. (A hagyományos kínai gyógyászat története) Ehhez az összetett gyógyítói ismerethez a hunok is hozzájuthattak, hiszen Kínában a Qin-dinasztia, majd az azt követő Han- és Jìn-dinasztia uralkodása idején bekövetkező virágzásnak a hunok i. sz. 316-os hódítása vetett véget. (Wikipedia)

Vagyis a módszerrel, mely az embert energetikai rendszerként, holisztikus szemlélettel gyógyítja, melyet a nyugati orvoslás csak most kezd el megérteni és elfogadni, melyhez valódi, szeretetteli emberismeret szükséges, már Attila népe is rendelkezhetett.  

Ennek a módszernek a megértése és alkalmazása olyan gondolkodást feltételez, mely az akkori európai szemnek furcsább és idegenebb lehetett, mint a mainak. De talán nem véletlen, hogy a római Onogesius úgy nyilatkozott, inkább lenne szolga Attilánál, mint úr és gazdag a rómaiaknál.   Priszkosz elmondása alapján így őrizte meg Jordanes leírása Attila képét: „Elhatározásaiban szilárd, könyörgésre engesztelékeny és kegyelmes azokhoz, kiket egyszer hívei közé számított.”  (Kiszely István: A magyar nép őstörténete) A magyar szív történetében Balassa Imre ezt írja:
   „Régi krónikák tanúbizonysága szerint a magyar természetből hiányzott a kegyetlenség ösztöne. A magyar pogány, bálványimádó, népeket hódító, félelmetes hírű kis nép volt. De a magyarok kegyetlenkedéseiről nem maradtak fenn bizonyságok. Amikor a vereckei szoroson át birtokba vették hazánkat, meghódították az itt lakó kicsiny néptöredékeket, mert azok nem is voltak alkalmasak arra, hogy államot alkossanak. Hitvány kis- törzsek, állati sorban sínylődő, zagyva, korcs nyelvet beszélő pásztorcsordák voltak ezek és mikor meghódoltak Árpád népe előtt, a büszke hódító hadak meghagyták őket békességes munkájuk mellett, nem bántották, nem sarcolták, nem irtották a kor véres erkölcse szerint.” A történelmet mindig az emlékező alakítja, így más népek megmaradt írásait aligha használhatjuk objektív információként, hogy történelmünk alapját képezzék. 

Egyetlen dolgot tehetünk, ha a múltunkról van szó: A szívünket vizsgálva eldöntjük, melyek azok a történetek, legendák, amiket szívesen tovább adnánk gyermekeinknek. A hunok, ahogy nevük is mutatja, igazi emberek voltak. Történelmi leírások bizonyítják a hun király, Attila emberségét. A szeretet őseink vérében folyt. Mi innen számítjuk a magyar szív történetét.

Megjelent 2012-ben a www.adomanyplaza.hu oldalon.

Egyszer volt, hol nem volt, még abban az időben, amikor a Föld még lapos korong volt, Jézus lejött a Mennyországból. Szerette volna megnézni, hogyan telik az ember napja, ezért egy kis faluba költözött. Hát, ahogy ott békésen éldegélt, egyszer csak a fülébe jutott, hogy három ember végtelen vitatkoznak arról, ki lássa először vendégül őt.

Az egyik, akinek aranyból és ezüstből volt a háza, bizonygatta: Jézus urunk megérdemli a földi gazdagságot, hisz ő a mennyek királya! A másik meg azt mondta, hogy csak fából és kőből lehet méltó és erős szállást adni Jézusnak. A harmadik pedig nem nagyon vitatkozott, egyszerűen kijelentette: - Réz és vas való neki, punktum! Mivel mindegyik az első akart lenni, sehogyan sem tudtak megegyezni.

Jézus, ahogy ezt megtudta, mindhármat meghívta magához vendégségbe, s felfestette a kapufélfájára: Ki utoljára marad, az lesz az első! Persze, úgy intézte, hogy azok egyszerre érjenek oda. Hát, ahogy elolvasták az írást, nem győztek egymás előtt egyre mélyebbre hajolni! Szinte löködték, úgy tessékelték befelé a másikat! De mert mindhárom az utolsó akart lenni, sehogyan sem tudtak megegyezni.
A harmadik napon már fájt a hátuk a sok hajlongástól, de még mindig taszigálták egymást. Épp arra járt Mátyás, a falu bírója:

-          Mi csináltok ti? – nevetett fel hangosan, amikor meglátta a három görbe hátú jajongót.
-          Szeretném, ha én láthatnám először vendégül Jézust, de ahhoz most utolsónak kell lennem – mondta a leghangosabb.
-          Én is ezt szeretném! – nyögte a másik kettő.
-          Hát, nem látjátok, hogy sem elsők, sem utolsók nem lehettek?! – csapott térdére a kacagástól Mátyás.
-          Sem elsők? – ámult az egyik.
-          Sem utolsók? – bámult a másik.
-          Hát, akkor?! – egyenesedett fel a csodálkozástól a harmadik.
A bíró a végtelen butaság láttán megsajnálta őket:
-          Karoljatok össze, barátaim, s egyszerre lépjétek át a küszöböt! – mondta szelíden, majd megemelte kalapját, és faképnél hagyta a másik hármat.

Azok majd elsüllyedtek szégyenükben, hogy ez eddig eszükbe sem jutott! Nem győztek bocsánatot kérni a másikaktól ostobaságuk miatt! Mikor csakhogy túl voltak ezen, megegyeztek abban, hogy most már közösen látják vendégül Jézust!
Másnap a falu közepén sátrat állítottak, és alatta megvendégelték a falu apraját-nagyját. Mikor aztán mindenki jól lakott, zenéért kurjantottak, és olyan dínom-dánomot csaptak, amilyet még nem látott a világ! Együtt mulatott kicsi és nagy, szegény és gazdag, csúnya és szép! Olyan csodálatos vidámság volt az, hogy úgy tartják, jókedvében még Jézus is táncra perdült!
Tán még ma is pörögnek-forognak, ha valamelyikük meg nem állt.

2013. március 18.