45 éves koráig normális életet élt. Feleségével felneveltek két
gyermeket, saját házuk és egy autójuk volt.
   7 hónappal a 45. születésnapja előtt nyugdíjba küldték. Nem bánta a
dolgot, elég pénz gyűjtött össze a hátralevő életükhöz, és igazán örült,
hogy végre foglalkozhat a találmánya megépítésével.  Ezt a találmányt már
régóta szerette volna megépíteni, de soha nem volt rá ideje.
   Egy hét alatt összevásárolt mindent, amire szüksége lehet. Papírt,
tollat a tervezéshez, csavarokat, drótokat a megvalósításhoz. Mikor minden
megvolt bezárkózott a műhelyébe.
   Telt múlt az idő, s csak, nagy ritkán, enni vagy fürödni jött ki, de
ekkor sem szólt senkihez.
   Elérkezett a születésnap. Az egész család eljött; torták, ajándékok,
csak az ünnepelt nem volt sehol. Vártak hét nap, és hét éjjel. Míg egyszer
csak nyílt az ajtó, kilépett a feltaláló: borostás arccal, kócosan, szemében
valami pajkos tűzzel.
Előre lépett. Magasra tartott egy kicsi csiricsáré dobozt, a tetején egy
nyomógombbal és egy számlálóval.
- Mi... mi ez? - kérdezte bátortalanul a fia.
- Ez az életművem! Az Időmegállítógép! - mondta, és széles mosolyra szaladt
a szája.
- És működik?
- Persze, hogy működik! - szólt sértődötten. - Figyeljetek!
Azzal rácsapott a gombra.
A család állt, és nézett. A gomb visszaugrott a helyére, de ezen kívül nem
történt semmi.
- Na? Hogy tetszik? - kérdezte a feltaláló.
- De, apa, semmi sem történt!
- Hát, még kicsit finomítani kell rajta, ugyanis amikor megnyomod a gombot,
minden és mindenki meg áll... egy pillanatra, egy órára, ahogy beállítod.
  Minden és mindenki megáll egy pillanatra.
  És ebben a pillanatban csönd van!
  Végre csönd! Hát nem csodálatos?

De még mielőtt válaszolhattak volna, jó erősen rátámaszkodott a gombra...