-fiktív pohárköszöntő-

"Az a fontos, hogy terjesszük a zavart, nem pedig az, hogy kiküszöböljük."

Nem az én szavaim ezek, hanem egy elismert művészé.
Salvador Dali gondolkodott így, s fantasztikus életművét nézve, joggal követelhetjük, hogy e filozófiát már kisiskolás korban tanítsák.

Kedves barátaim, ellenállók!
Örvendezni gyűltünk ma össze, mert elérkezett az idő, hogy többé nem kell bújkálnunk. A világ kifordult önmagából, felszínre okádva a civilizáció salakját: minket. Sokak büszkeségébe gázoltam e képpel? A rothadás nem elég nemes? Pedig ami ma este az asztalra kerül, mind az élet bomlásával jöhetett csak létre! Sem kalász, sem gyümölcs nem nőhet húsosra gyenge talajban. S jó termőföld, nincs humusz nélkül. S ez az édes ital - melyet most poharamban tartok - nem lenne ily bódító, ha nem létezne az erjedés!

Szövetségesek!
Ne szégyeljük hát azt, amik vagyunk! Hazugok, csalók, tolvajok gyűltek ma itt össze. Egy beteg világ tünetei. Nem ok, csak okozat vagyunk.
Fogadalmat tettünk, hogy minden ablakon és ajtón bekopogtatunk, hogy megmutassuk, mivé lett a Föld legbüszkébb faja. Egyetlen szem elől sem maradhat rejtve: e nehéz feladat méltó emberekre talált.
Ezentúl ha söpredéknek, zsiványnak vagy gonosztevőnek gúnyolnak, csak ennyit mondok majd: ahogy a jó búzához gazdag termőföld kell, úgy új világ is csak a régi romjain nőhet.

Emeljük kupánkat az eskünkre, a változás hírnökeire, a széthulló világra: önmagunkra!